Ferencvárosi FC
Menü
 
in English
 
Fórum&fotó
 
Ferencvárosi FC
 
Ferencvárosi TC
 
Hivatalos honlapok
 
Szurkolói honlapok
 
Magyar sport
 
Facebook

 
Számláló
Indulás: 2004-09-01
 
Látogatók
free counters
 
2009 szept-dec
2009 szept-dec : FFC-Hunicorn SE 3-2

FFC-Hunicorn SE 3-2

Ez valóban 100 %!!!


Csapatunk példátlan menetelést hajtott végre idén, 2009-ben. A tavalyi Kőbánya Stars-FFC (1-1) óta nemhogy nem kaptunk ki, de egy árva pontot sem veszítettünk. A koronát a srácok fejére a mai napon egy vendégjátékos tette fel azzal, hogy az utolsó utáni pillanatban a saját kapujába juttatta a labdát (Tippmix??). Az idei idényzárót mintegy 400 néző tekintette meg, a pálya melletti lelátót szinte teljesen megtöltve.

Szép volt fiúk!


Alább Bendő összefoglalóját olvashatjuk (A Fradidrukker fórumából átemelve)

Advent első vasárnapja ellenére szép számmal gyűltünk össze ebédidőben. Kellemes idő, szépen feltöltött büfé, tabella közepe alatt tanyázó ellefél... minden adott volt a jó hangulathoz, mégis a megszokottnál szorosabb meccset és a vártnál nagyobb küzdelmet láthattunk.



A kezdőt látva több gólos győzelemben bizakodtunk, hiszen ilyen támadó felállásban nem is játszottunk még az idén. Mégis több, mint fél órát kellett várni a vezető gólunkra (Marci gólját érvénytelenítette a szőrös szívű spori). Emu okosan helyezett lövését furcsa mozdulattal akarta védeni az ellen kapusa... vesztére.



Még el sem fogytak az örömsörök máris egyenlített az ellen. Szabadrúgásból. A mély sáros talajon megcsúszó labda utat talált Viktor hasa vagy hóna alatt... Az amúgy sem édes Holstein kissé keserűbb lett. De legalább még volt. A második félidő ötödik percére ugyanis az úri közönség teljes mértékben elfogyasztotta a büfé választékát. Öt percre rá az ellen átvette a vezetést egy távoli lövéssel. Volt aki szerint kb. az Ecseriről rúgták. Szó szerint megfagyott a levegő. Nincs sör, az ellen vezet...Percről percre fokozódott a hangulat. Talán '48-ban lehett ilyen a hangulat, amikor bezárt a Pilvax és a pesti ifjak még fogyasztani kívántak volna... A reménytelenségből Tánczi lövése hozott vissza minket. Kb. úgy tekerte el a hosszúba a pöttyöst, mint Mari néne a csirke torkát. A kapusnak esélye nem volt.

Fél óra volt hátra, mentünk, brunsztoltunk a győzelemért. Közhelyt pufogtatva: a mérkőzés küzdő jellege dominált és nem a szép foci. Mindezt írjuk a mély talaj és a szorosan záró védelem melett kontrákra építő ellenfél számlájára.



Öt perccel a vége előtt Marcit darálták le a védők, jött is a tizi. Gól. Gondoltuk mi. A talaj nem. A támaszkodó láb megcsúszik, a középmagasan menő labdát a kapus hárítja. A mérgelődésünket a spori sípszava szakítja meg, aki közvetett szabit ítél. A labda gurul, Bence lő, a kapufa csattan akkorát, hogy a körúti koldus ijedtében eldobta a botját.



A kimaradt helyzet és tizi nem törte meg a csapatot. Küzdött tovább, amely meg is hozta a gyümölcsét. Igaz némi vendég segédlet is kellett hozzá. A hosszabbítás 3. percében Bence csúsztatta kapura a labdát, amit biztos, ami biztos alapon az egyik védő a kapuba segített.



Kissebb hangrobbanás, a szurkolók egymás nyakában, a rendezők a pályán, görögtűz, miegymás... sípszó, meccsvége... majd indul az ünneplés benn a pályán. Pezsgő pukkan, a magáról megfeledkező főrendező locsolja a csapatból akit csak ér. Hiába no, ő még nem tudja, hogy a sörhöz hasonlóan ezt is meg lehet inni. Smile

Szeplőtlen, tökéletes ősz... megőrizte a csapat a veretlenségét. Volt okunk hát ünnepelni. Ahogy a képekből is látszik ott is kitettünk magunkért. Smile

Szép volt fiúk! Csak így tovább, előre a 100%-os bajnokságért!!!

Képek a mérkőzésről

Képek az ünneplésről

 
Közlemények

ESEMÉNYEK

TÁMOGATÁS

 

 
Pártolói kártya

ZÖLD         EZÜST

 
FFC Shop

 
Támogatóink

 
Partnereink
 

THE HANDMAID'S TALE - Egy szerepjáték a Szolgálólány meséjének világában - THE HANDMAID'S TALE    *****    FRPG, különleges történetek, számtalan választható karakter, önálló cselekményszálak, lelkes csapat. Csatlakozz!    *****    Blog, regények, hangulatok, zenék, vagyis minden, ami egy kicsit én, egy kicsit Nova-Time    *****    Norina Wallace Írói oldalam    *****    TÁBLAVERSENY, Fõnyeremény: 500 kredit, TÁBLAVERSENY, Fõnyeremény: 500 kredit TÁBLAVERSENY, Fõnyeremény: 500 kredit    *****    Egy angyal ma éjjel elvesztette a szárnyait. A fák között egy bestia éppen áldozatra vár – FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    MYBOOKCLUB - Ha szeretsz olvasni - MYBOOKCLUB    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek.... - fórumos szerepjáték    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, én segítek az értelmezésben, de Neked kell dönteni!!!    *****    Rendkívül részletes személyiség és sors analízis, 3 év elõre jelzéssel, most csak 2000 Ft. rendeld meg most. Várlak!    *****    Az asztrológián keresztül megismerni az életed könnyen megoldható lehetõségeit és a nehéz idõszakokat, nagyon fontos!!!    *****    Simonyi ingatlan Debrecen Luxus házak, luxus lakások, üzletek, irodák eladóak. Simonyi ingatlan Debrecen    *****    Szeretsz írni? Szeretnél csatlakozni egy remek közösséghez? Érdekes plotok, számos canon karakter! Várunk szeretettel!    *****    A csillagjövõ asztrológia oldalon, júniusban minden megrendelés 2000 Ft. szeretettel várlak. Rendeld meg amit szeretnél!    *****    Létezik egy város Fournemouth, mely otthon nyújt azoknak, akik sehová máshová nem tartoznak - | - Fournemouth - |    *****    agatha-stories - Saját írásaim találhatóak meg az oldalon - agatha-stories    *****    SZEREPJÁTÉK - Újraindult szerepjátékos közösségünk új és régi tagjait keresi - Rose Harbor restart - SZEREPJÁTÉK    *****    SKAM - SKAM France (S08) - wtFock (S05) - Druck - SKAM Italia és a többi! Folyamatosan bõvülõ magyar tartalmak! - SKAM    *****    Szeretnéd tudni, milyen lehetõségeket, fontos információkat rejteget a születési horoszkópod, akkor keress meg, segítek!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,fontos információk. Májusban,minden megrendelés 1000 Ft. kedvezménnyel vehetõ igénybe. Várlak!