Írta: haraldhardrada 2011. febr. 3. 18:43 (http://fradiszerelem.blog.nepsport.hu)

A mai téma, egy sokak számára igen megfoghatatlan dolog, a Fradi szimbolikája lesz. A mindennapi élet gondolatai, tudatalatti viselkedés formái, kapcsolatrendszerei ugyanúgy jelen vannak a futballban, mint az élet más területein. Emellett nem feledkezhetünk meg a család szellemiségéről, a nemzethez tartozásról és az azonosulásról, mint közösség teremtő elemről sem. Hajtás után ezekről lesz szó, alaposan kivesézve és igazi nyalánkságokkal fűszerezve.

Az emberekben (ma már főként csak a fradistákban) él egy kép, hogy a Fradi a nemzet csapata. Jogosan merül fel a kérdés, hogy ennek mi lehet az oka. A kiváltó okért a századelőre kell visszamenni, amikor Fradi és az MTK versenyzett, hogy melyikük Budapest és egyben Magyarország legjobb csapata. (Ezen verseny eredményezte, hogy Brül Alfréd – az MTK mecénása – a Hungária körútra építette a stadionját, ezzel is fricskát adva a Fradinak). A célja a két együttesnek az volt, hogy melyikük tud elvi síkon, az asszimilálódó Budapest vezérévé válni és a mögötte felsorakozó polgárok törekvéseit jobban képviselni. Ebben a hangulatban terjedt el az a toposz, hogy a Fradi szívvel játszik, melynek nyomán támogatójának tudhatta a századelőn a már magát érző, jószívű, szolidáris, magyarnak tartó kispolgár támogatását, aki a kalkuláló, üzleties szellemű (mai allegóriaként ide szúrhatjuk a Sándor Károly Akadémiát), elidegenedett és idegen gyökerű nagypolgárral állt szemben, aki az ésszel focizó MTK-t testesítette meg. Az viszont már nem toposz, hogy a politikai vagy gazdasági vesztesek azonosulni tudtak a „tiszta erkölcsű” csapat képével, így egyre többen tekintették a nemzet csapatának, az értékek képviselőjéneka Ferencvárost, aki 1910-es évek végére levedlette „német” mivoltát.
Már a névválasztás is egyfajta össznemzetiségi irányba mutat, ugyanis a Ferencvárosi Torna Club elnevezésben a Torna német, míg a Club angol eredetű szó. Ezen tulajdonságoknak köszönhetően sikerült kilépni a társadalmi (német kispolgárság) és a lokalitás (IX. kerület) kereteiből és Budapest vezető csapatává válni. Budapest „bevételével” pedig a Fradi meghódította az egész országot, mivel Trianon után az emberekben kialakult egy Budapest, „a nemzettest feje” szimbolika. az Üllői-úton álló laktanyaIde kapcsolódik Bali János (kulturális) antropológus véleménye is: „A klubhoz tartozást felfoghatjuk úgy is, mint a nemzetet alkotó társadalmi csoportoknak a szimbolikus eszközkészlet segítségével kinyilvánítható identitását, mely a csapat minél előkelőbb pozíciójáért folytatott küzdelemben – főként a nemzeti bajnokságokban és a nemzetközi kupákban elért eredmények alapján – az adott egyén vagy csoport társadalmi hasznosságát és létjogosultságát deklarálja oly módon, hogy azt a mi-ők ellentétben fogalmazza meg. Mondhatjuk úgy is, hogy a nemzetet sok kis nemzet (klub) alkotja, amelyek kizárólag önmagukat tartják – ha nem is direkt megfogalmazásban – a(z igazi) nemzetnek.” (BALI 1998).

A nemzetiségi tudat nem csak Fradi esetében jelenik meg, ez más országokban is létező társadalmi viselkedési formula. Gondoljunk csak a Barcelona-Real Madrid: katalán-centralista, vagy Real Sociedad-Real Madrid: baszk-centralista ellentétre. Ide tartozik a mindenki által jól ismert Old Firm is, amiről Bill Murray (antropológus) azt állapította meg, hogy a nemzeti megosztottságot szimbolizálja a derbi, ahol a győztes fél úgy érzi, hogy ő nyerte a polgárháború ezen ütközetét. Christian Bromberger és Jean-Marc Mariottini vizsgálta a Juventus és a Torino kapcsolatát.  Munkájukban (Bromberger - Mariottini 1995) úgy határozták meg, hogy a Juventus a fiatalos vonzerő, az arisztokratikus charme és jövőbe vetett optimizmus (manapság ez egy kicsit viccesen hangzik, de 1995-ben a csúcson volt az Öreg Hölgy – és itt kérek meg mindenkit, hogy ne gondoljon semmi rosszra – és sorra játszotta a BL döntőket). Ezzel szemben áll a Torino FC („Toro”), aki a múlt dicsőségét, a nosztalgikus ünneplést, a jelen (Seria B) és a múlt (1949. május 4. Superga-hegy) szenvedését testesíti meg. Münchenben lokalitási alapon működik az ellentét. Az 1970-es évek elejéig sokkal népszerűbb „Sechzig”-nek a mai napig több a drukkerre a városon belül, mint a Bayernnek, akit főként az agglomerációból és a tartomány közeli részeiből (nem gondolva itt a „Wir sind Franken kein Bayern” transzparenssel felszerelkezett, magukat szurkolóknak nevező egyénekre) érkezők támogatnak.

Ezen hazai és nemzetközi példákon keresztül tehát belátható, hogy a csapatok stílusai történeti konstrukciók. Ezen konstrukciók kialakításához igen nagymértékben járul hozzá a tömegkommunikáció. Benedict Anderson erre a „printed capitalism” kifejezést használta. Véleménye szerint a média az identitás legfőbb megteremtője (ANDERSON 2006). Az identitásteremtésben pedig a sportsajtó is igen jelentősen képviselteti magát, felelőssége semmiképpen sem elhanyagolható. Gondoljunk csak arra, hogy régen hányszor hallottam/hallottuk, „Zöld sport” (Sic). Ezzel szemben manapság az anyaoldal nyomtatott verziója szinte csak negatív fennhangon említi a Fradit (miközben folyamatosan a szuper Debrecenről és Vidiről olvasunk – és itt nem az ő szurkolóikat akarom megbántani), nem véletlenül volt nyilatkozatstop is. Valamint sokan emlékeznek még a kizárásnál tanúsított igencsak kétszínű és azt a bizonyost kevergető magatartásra is. Azonban azt sem lehet letagadni, hogy amíg nemzetközi szinten is ment a csapatnak, addig nem csak a csapból, hanem a sportlap több mint feléből is mi folytunk. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a szimpatizánsok száma jóval nagyobb, mint a meccsre járó tömegé és ők csak a tömegkommunikáció eszközein keresztül tudnak a Fradival azonosulni (ez főleg régen jelentett hitkérdést, amikor nem minden meccset közvetítettek, ezért az ember vagy elhitte, amit ír az újság, vagy nem).

Fradi-szívMost pedig rátérnék a konkrét Fradi szimbólumokra. Ezek közül a leginkább a köztudatban élő a Fradi-szív. Ez nem egy kompatibilis dolog, mivel ilyen nem létezik más kluboknál, így nem beszélhetünk Vasas-/Újpest/Debrecen-szívről (BALI 1998). A Fradi szív és az ez által generált szerelem örök („Fradi volt, Fradi lesz, míg a földön ember lesz!”), ez pedig generációkon keresztül öröklődik, ahogy a hozzá tartozó értékrend is. A Fradi-szív egy életfelfogást és értékrendet is megtestesít. Az összetartozást, a három E-t (melyeket már 1901 májusában viseltek kitűzőként az első szurkolók és a legitim erkölcsrend szimbólumai), egy kispolgári értékrendet és a hatalommal való szembenállást (nem véletlen, hogy még a '90-es években és ma is sokszor az a nézet járja, hogy valaki akadályozza az FTC-t, hogy az elérje céljait, sikereit). A szív egyben a klub játékfilozófiájának megtestesítője is. Sokszor hiába nyertünk gólokkal, ha lélektelen volt a játék. A szurkolók véleménye szerint akarattal a jobb, játszó csapat is megverhető (Juventus és Fenyvesi, 74. perc). Ezért az akarat mindig is kardinális kérdés volt, így egy edző hiába volt sikeres, ha lélektelenül játszott a csapat, akkor megbukott. Nem véletlen az sem, hogy aranyszívet kapott az a három játékosunk, akik 1994-ben a kupadöntőn a lovas rendőrök elé állva védték szurkolótársainkat. A sportsajtó véleményformáló hatására pedig jó példa az NS 1996.09.11-i címlapja: „Háromszor dobbant a Fradi-szív. Ferencváros-Olimpiakosz 3:1 (2:1)”. Vagy említhetnénk az 1995 november 1.-i számot is, ahol a címlapon még egy kis képjáték is szerepelt: „FRADI(♥)-REAL(ITÁS)”

Másik fontos, a testhez kapcsolódó szimbólum a Fradi vér=zöld-fehér vér. A vér a nemzeti szimbolikában a vérrokonság egyik jele, amely a legmélyebb és a legintenzívebb társadalmi kötelék, ezáltal a családi kötelék és a nemzeti jellegű sorsközösség rendkívül jól megtestesíthető a vér szimbólumával. Azonban ez a jel nem bír olyan mögöttes tartalommal, mint a szív. A zöld vér szembenállás a természetes piros vérrel. Ez a szembenállás onnan is táplálkozik, hogy egy fradistának a legellentétesebb színösszeállítás a piros-fehér, ami még a szín- és névváltásos Kinizsis időszakból datálható. Ez az ellentét megmaradt 1956 után is és a mai napig egy bizonyos pluszt kölcsönöz a piros-fehér csapatok ellen (Loki, Diósgyőr). Illetve azt sem szabad elfelejteni, hogy a piros-fehér szimbolika igen közel áll a nemzetet megtestesítő Árpád-sávos jelrendszerhez, amelyre ezen csapatok szurkolói sokszor rá is játszanak, így generálva egy lelátói külön versenyt, hogy „ki a nemzetibb csapat?”. Ugyancsak a vérhez tartozik anya-gyermek kapcsolat, amely az egyik legmélyebb vérrokoni szint. Ezzel a rokonsággal állítja egy szintre a Fradi mezt a közkedvelt rigmus: „Édesanyám, kedves anyám, csak az a kérésem….”.

Egy újabb szimbólum jelenik meg a következő dalban: „Zöld zászlók, zöld sasok…”. Ez a sas. A totemállat kultúrája a '90-es évek elején gyűrűzött be hazánkba az amerikai popkultúra erősebb térnyerésével. Alapja az amerikai totemállat. Ezen állatot Amerikában a klubok az indiánok totemisztikus őseitől vették át. Az indiánok a totemállatot, mint ősüket és egyben nemzőjüket tisztelték, hozzá imádkoztak segítségért, tabu alatt állt és tőle vártak oltalmat. Az Újvilágban már jóval korábban azonosultak egyes klubok totemekkel, mégpedig oly formán, hogy nevükbe is felvették az adott lényt, pl. Toronto Raptors, Pittsburgh Penguins, Miami Dolphins. Ez a tendencia már korábban Európában is megfigyelhető volt, hogy egyes csapatokat csak állatként emlegetnek (mint Amerikában a fentebb említett „Pegs”) pl.: Szöcskék (Grasshoppers), Oroszlánok (1860 München). A sas általánosan magában hordja aA totemállat következő jelentéstartalmakat: szabadon száll (mivel nem domesztikált szárnyas), uralkodó típus, nem lehet megalázni, a ragadozói életforma pedig áttételesen megfelel a vadászatnak (harc). Így már talán érthető, hogy miért jelent nagy örömöt "lekondázni" a Debrecent. Ezen szimbolika mentén haladva a sertés egy bezárt, szolgalelkű állat, aki mellesleg undorító körülmények között él és moslékot eszik. Vele szemben áll a levegő ura, aki idő és tér felett áll, amely jelentés tartalom egyben a fradizmus egyik kulcseleme is. Sokszor a sast a magyarság szimbólumával, a sólyommal azonosítják, amely ismét egy kapaszkodó a „nemzet csapata” felé.

Következik a Fradi család és az ősfradista (és a vele kapcsolatban álló „ősiségjog”) fogalma. A család az antropológiában a legelemibb és egyben legerősebb alkotó elem (amennyiben közösségekről és nem egyénről beszélünk). Ezért is jelent annyi ember számára egy igazi közösséget a szívnél már említett mögöttes tartalommal megtöltött Fradi család. Ez a mesterséges közösség pont a mögöttes tartalomtól legitimálódik igazi alkotó elemmé, egy igazi családdá. Ezért volt lehetséges, hogy sok játékos kivívta az ide tartozás státuszát, annak ellenére, hogy nem nálunk kezdett el focizni és ma már ősfradista státuszban van, pl. Mátrai Sándor, Deák „Bamba” Ferenc, Novák Dezső, Albert Flórián, Keller József, Lipcsei Péter, Simon Tibor.  Ezzel szembe állítható Verebes József, aki a Haller-téren nőtt fel, nálunk nevelkedett, NB I-es mérkőzést csak FTC szerelésben játszott, azonban edzőként mégis Győrben és az MTK-nál volt sikeres, így soha sem tekintették igazi Fradistának. Másik érdekes pont Grosics esete, aki sohasem játszott nálunk (leszámítva az ajándék találkozót a Sheffield ellen), mégis, mint a család tagja kezelik az emberek. A családba mindenki beletartozik: szurkoló, vezető és játékos. Így közösen osztják fel a világot „mi és ők” –re, amelyik felfogással könnyen tud bárki is azonosulni.

A Fradi identitáshoz hozzá tartozik a Fradi-ország felfogása is: „itt élned, halnod kell”, „Fradi volt, Fradi lesz, míg a földön ember lesz!...”.Itt újra csak említeni kell a nemzettest központja szimbolikát. Az ország közepe a főváros, annak pedig az Üllői út a közepe. A periférikusságból való kikerülést nagyban segítette a 3-as metró megépülése, amivel „behozták” a városba az FTC-t és annak pályáját. Ezzel a központ tudattal függ össze a Fradi-centrizmus, ami az etnicitás/entocentrizmus lecsapódása a futballban. Legjobban a rigmusokon át jelenik meg, gondolva itt a magyar-cigány ellentétpárra, ahol az FTC mindig a tiszta magyar csapat („Debreceni cigányok, Újpesti cigányok”). A magyar-zsidó dichotómiáról már volt szó az MTK kapcsán, de ha valakinek kétsége lenne, hogy létezik-e, annak ajánlom figyelmébe a „gá-gá-gá libás MTK” rigmust (jelentése, hogy régen a zsidók libatöméssel foglalkoztak és erre utal ez a dal is, illetve a „libások” megnevezés is). A központ-periféria ellentét is megfigyelhető az FTC-DVSC párharcban, ahol nem szimplán a főváros-vidék (FTC-Vidi) ellentét feszül egymásnak. Az sem véletlen, hogy míg az Újpest szurkolója csak pejoratív jelentés tartalommal kapja meg a paraszt szót, addig egy debreceni ultra esetében ez szó szerint értendő. A nemzet központja, a haladás szimbóluma (Budapest) így nézi le a vidéki parasztot, ahogy egykor tette azt a politikai elit is.

Minden kedves eddig kitartó olvasómnak köszönöm a figyelmet és megkérem, hogy írásomat ne, mint személyes vélemény értelmezze, hanem egy fajta fél-tudományos publicisztikai érdekességként. E E E

Az elemzés nagyrészt Bali János tanulmányán alapszik. A képek a Sport Gézá-ról és a Fradimob-ról származnak.

Felhasznált irodalom:
Anderson 2006=Anderson, Benedict: Elképzelt közösségek. Budapest, 2006.
Bali 1998=Bali, János: Hungarofradizmus: Egy sportegyesület szimbolikája. In Tabula 1998 (1-2). Budapest, 1998. 85-105.
Bromberger - Maiottini 1995=Bomberger, Christan –Mariottini, Jean-Marc. Vörös és fekte. In: Replika 1995 (14-15). 135-149.
Hadas, Miklós – Karády, Viktor. Futball és társadalmi identitás. Adalékok a magyar futball társadalmi jelentéstartalmának történeti vizsgálatához. In: Replika 1995 (14-15). 89-120.
Murray, Bill: A Celtic és a Rangers. In: Replika 1995 (14-15). 212-132.