Ferencvárosi FC
Menü
 
in English
 
Fórum&fotó
 
Ferencvárosi FC
 
Ferencvárosi TC
 
Hivatalos honlapok
 
Szurkolói honlapok
 
Magyar sport
 
Facebook

 
Számláló
Indulás: 2004-09-01
 
Látogatók
free counters
 
Aktuális
Aktuális : Köszönünk mindent Tamás!

Köszönünk mindent Tamás!

  2014.07.30. 11:15

Helyzetjelentés csapatunk háza tájáról - felkészülés, új edző, Fradival megegyezés, utánpótlás, Jáky Gergő


A nyár és a Fradi túrák a honlap frissítéseit is befolyásolták, de hamarosan visszazökkenünk a régi kerékvágásba. Pár friss információt viszont megosztanánk Veletek:

Alapozás

Már 2 hete tart a felkészülésünk, amelybe még Hevesi Tamás is besegített (Róla később). A héten 3 edzéssel nyomjuk tovább, majd hétvégén Kiskunlacházára megyünk 11:00-ra egy edzőmérkőzésre. A következő 2 hétben aztán szintén a heti 3 foglalkozás és 1 vagy 2 edzőmeccs szerepel a programban. 

Hevesi Tamás

Tamással sokat egyeztettünk a holtszezonban, az elképzeléseket próbáltuk összehangolni, de végül abban maradtunk, hogy a rengeteg elfoglaltsága, valamint a mi amatőr, lelátói csapatunk és az Ő profi szemlélete között lévő különbséget nem biztos már, hogy olyan sikeresen közös nevezőre tudjuk hozni, mint az elmúlt félévben, ezért sajnos Tamás az Általa előzetesen megígért és vállalt fél szezont vezényelte le. Csak köszönettel tartozhatunk Neki, csont nélkül bennmaradtunk, az alapozás elejébe is besegített nekünk, kívánunk Neki nagyon sikeres jövőt mind a zenei életben, mind a futballvilágban, reméljük Ő is szép emlékekkel gondol majd ránk és reméljük hamarosan nálunk nagyobb csapat kispadján is szerephez juthat majd.

Az új edző személyét várhatóan jövő héten tudjuk nyilvánosságra hozni, egyenlőre még keressük a megfelelő embert.

Jáky Gergő

Sajnos igaz a hír, miszerint az FFC első tétgólját jegyző "Alapkő" eligazolt tőlünk. Azt Ő is megjegyezte, hogy ez nem végleges, egy kis impulzulváltásra volt most szüksége, akár már fél év múlva újra FFC mezt húzhat magára. Bár jelenleg nagyon jól érzi magát régi-új csapatánál a Pénzügyőrnél, reméljük hamarosan észhez tér és visszatér a családjához. Készítünk Vele egy interjút a miértekről, itt a honlapon megtalálhatjátok majd.

Utánpótlás

Az utánpótlásunk saját kézbe került, az edzéslehetőség biztosítva, a reményeink szerint pár hét múlva megújuló honlapon őket is bemutatjuk egyenként. 

Ferencváros

Mi sem tudtuk mire számíthatunk a Ferencváros vezetőitől, ők is pontosan tudják, hogy az FFC magja mely szurkolókból verbuválódott és azt is, hogy a szurkolóink főleg ahhoz a réteghez köthetők, akik a jelenlegi profi futballból és az azt körülvevő szemléletből ábrándultak ki. Ennek ellenére a korrektség megkívánja, hogy megjegyezzük, készségesen álltak hozzánk és különválasztják a véleményünket (amit el is mondtunk a megbeszélésen), valamint az FFC-t. Nekünk is ebben a helyzetben egy saját pálya megléte nyilván szerencsésebb lenne, de ez ügyben a rengeteg utánjárás után az elmondható, hogy ez szinte lehetetlen. Tehát a hazai pálya továbbra is a Népliget, ugyanazokkal a "játékszabályokkal".

Az átigazolási időszak pénteken jár le, ha vannak olyanok még a ferencvárosi lelátón, akik nem próbálták ki Magukat az FFC-ben és ezt megtennék, várjuk szívesen ma 19:00-kor és holnap 19:00-kor a Népligetben (előtte viszont hívjanak minket a 30/813-5759-es telefonszámon).

A bajnokság augusztus 16-án kezdődik és az újonc 43-as számú Építőkkel kezdünk.

Tempó FFC!

 
Közlemények

ESEMÉNYEK

TÁMOGATÁS

 

 
Pártolói kártya

ZÖLD         EZÜST

 
FFC Shop

 
Támogatóink

 
Partnereink
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL