Ferencvárosi FC
Menü
 
in English
 
Fórum&fotó
 
Ferencvárosi FC
 
Ferencvárosi TC
 
Hivatalos honlapok
 
Szurkolói honlapok
 
Magyar sport
 
Facebook

 
Számláló
Indulás: 2004-09-01
 
Látogatók
free counters
 
Aktuális
Aktuális : Közlemény

Közlemény

  2014.09.16. 16:51

Ferencvárosi Futball Club (FFC)


Tisztelt Sportbarátok!

A Ferencvárosi Futball Club csapatát 2008-ban Ferencváros szurkolók alapították azzal a céllal, hogy a Táborunknak legyen egy nagypályás, jegyzett futballklubja. A folyamatos előrelépésnek köszönhetően a szabályzat által előírt utánpótláscsapatokat is meg kellett szerveznünk, melyet sokáig a Simon Alapítvány segítségével működtettünk, mára viszont saját kézbe vettük a csapatainkat. Egykori utánpótlás vezetőnk, Csókás Krisztián átmentette az egykori játékosait egy másik egyesületbe, amelynek a neve Fenomen FC.

Sajnos klubunk címerét, nevét, rövidítését nem védettük le a múltban, így mára az az ellentmondásos helyzet állt elő, hogy a Fenomen FC-nek és az általunk vezetett Ferencvárosi Futball Clubnak ugyanaz a rövidítése. Sőt, az akkor használt szereléseinkben futnak ki ma is az ott játszó gyerekek a pályára, így a címer és a megjelenés is ugyanaz.

A tisztánlátás végett jelezzük a Sportbarátok felé, mert már a kettéválás óta eltelt rövid idő alatt is volt ebből több problémánk, ne tévesszen meg senkit, hogy a Csókás Krisztián és Bocsi Krisztina által vezetett Fenomen FC (FFC) nem egyenlő a Nagy Lajos elnöksége alatt álló Ferencvárosi Futball Clubbal (FFC). A 2 klubnak már semmi köze egymáshoz.

Sajnáljuk, hogy ilyen előfordulhatott, kérem, hogy figyeljenek arra, hogy klubunk nevében csak a következő személyek járhatnak el: Nagy Lajos, Csoma Gábor, Katus István, Scheffer Bence, dr. Lőrincz Márton.

A szükséges lépéseket megtesszük annak érdekében, hogy ezt a helyzetet felszámolhassuk. A jövőbeni félreértéseket elkerülve kérjük a Fenomen FC vezetőit, hogy ne éljenek vissza az FFC nevével, ne dobálódzanak dokumentumokkal, eredményekkel, a szívük mélyén pontosan tudják, hogy régebben volt, de ma már nincs közük a Ferencvárosi Futball Clubhoz. A gyerekeknek ettől függetlenül természetesen szép sportsikereket kívánunk és számunkra is fontos, valamint partnerek leszünk abban, hogy ne ők igyák meg a levét a hátsóérdekek mentén megalapított új klubjuk, valamint a 2008-ban a Fradi szurkolók által létrehozott, minden anyagi érdeket nélkülöző egyesület közötti ellentétnek.

Tisztelettel,

Ferencvárosi Futball Club - FFC

 
Közlemények

ESEMÉNYEK

TÁMOGATÁS

 

 
Pártolói kártya

ZÖLD         EZÜST

 
FFC Shop

 
Támogatóink

 
Partnereink
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL