Ferencvárosi FC
Menü
 
in English
 
Fórum&fotó
 
Ferencvárosi FC
 
Ferencvárosi TC
 
Hivatalos honlapok
 
Szurkolói honlapok
 
Magyar sport
 
Facebook

 
Számláló
Indulás: 2004-09-01
 
Látogatók
free counters
 
Aktuális
Aktuális : "Ti vagytok a Ferencváros ..."

"Ti vagytok a Ferencváros ..."

  2015.10.04. 09:52

Jól szervezett játékkal csapatunk felül múlta a 42 mérkőzés óta veretlen listavezetőt.


Álomszerűen kezdte csapatunk az összecsapást, hiszen már az első percben veszélyeztettünk, ám ekkor még elmaradt gól. Öt perccel később azonban Léb László révén megszereztük a vezetést. Scheffer Bence passzolt Léb elé a tizenhatoson belül, aki átvette a labdát majd a kapuba helyezett. (0–1)
Ezt követően még fokozottabb iram jellemezte a játékot. Mind a két gárda dinamikusan, sok passzal próbálta átjátszani ellenfelét. A 12. minutumban Barta Barnabásra volt szükség, hiszen Odia helyzeténél kapusunk védett. Több alkalommal is saját kapunk elé szorított minket a hazai csapat, ám rendezett védekezésünknek köszönhetően rendre megállítottuk rohamokat. Az összecsapás 23. minutumában tizenegyeshez jutott csapatunk, hiszen Schefferrel szembe szabálytalankodtak a tizenhatoson belül. A labda mögé a sértett állt és a kapu bal alsó sarkába helyezet, míg a kapus az ellenkező irányba dőlt el. (0–2)
A mérkőzést ennek a periódusát rengeteg szabálytalanság tarkította. Ennek következtében Hevesi Tamásnak idő előtt cserélnie kellet, hiszen első gólunk szerzője Léb László megsérült.
Labdarúgó együttesünk rendre állta az Inter CDF SE támadásait, így komolyabb helyzet már nem alakult a félidőben.

A második félidő elején Inter helyzeteket jegyezhettünk fel, ám olykor Barta Barnabás védett, olykor a tiszta fehérben játszó hazai csapat játékosai voltak pontatlanok. Az 50. percben is hálóőrünkre volt szükség. Odia lódult meg a félpályáról, több embert is maga mögött hagyott, ám kapusunk eszén nem tudott túl járni, így védeni tudott.
A 64. percben Nagy Roland érkezett a pályára, s egyből veszélyeztetett is a jobb szélről. A középpályás középre gurította a labdát, ám érkező játékosunk elől menteni tudtak a hazai védők.
A hazai gárdán érezhető volt a nyomás, hiszen a félidő felénél rengeteg szabálytalanság mellett rendkívül pontatlanul játszottak. Ezzel szemben együttesünk rendezetten, fegyelmezetten őrizte két gólos előnyét. Az összecsapás végére maradt a slusszpoén, hiszen Scheffer Bence beállította a 0–3-s végeredményt, ezzel megtörve az Inter CDF SE 42 mérkőzés óta tartó veretlenségét.

 

Inter CDF SE–Ferencvárosi FC 0–3 (0–2)
200 néző. Vezette: Horváth J. (Bartis L., Reszler Cs.)
Inter CDF SE: Nagy A. – Azeez, Breno, Antem, Madufor – Aigbekaen, Tóth S. (Mbonu 75’), Kerekov, Ogbaje – Lunzitisa (Igwilo 71’), Odia (Aigbekaen T. 80’)
Ferencvárosi FC: Barta B. – Czernai, Császár, Katus, Magyari – Scheffer (Pikó 92’), Léb (Virág 26’, Székely 90’), Waltner ( Nagy R.64’), Bubcsó, Guzmics – Turóczi
Gólszerzők: Léb (0–1) a 6. percben, Scheffer (0–2) a 23. percben, Scheffer (0–3) a 91. percben.

 
Közlemények

ESEMÉNYEK

TÁMOGATÁS

 

 
Pártolói kártya

ZÖLD         EZÜST

 
FFC Shop

 
Támogatóink

 
Partnereink
 

Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM