Ferencvárosi FC
Menü
 
in English
 
Fórum&fotó
 
Ferencvárosi FC
 
Ferencvárosi TC
 
Hivatalos honlapok
 
Szurkolói honlapok
 
Magyar sport
 
Facebook

 
Számláló
Indulás: 2004-09-01
 
Látogatók
free counters
 
Aktuális
Aktuális : Scheffer Bence: “Mindent megteszek, hogy én legyek az első…”

Scheffer Bence: “Mindent megteszek, hogy én legyek az első…”

  2015.10.05. 20:33

Rég nem látott formában csapatunk. Scheffer Bence mesélt együttesünk jelenlegi helyzetéről, illetve egy-két kulisszatitkot is elárult.


Újra a virágkorodat éled, hiszen rég látott formában futballozol. Minek köszönhető ez?

Köszönöm szépen a dicsérő szavakat! Óriási része van ebben Tamásnak, hogy összeszedte a brigádot és ezáltal engem is. Tavaly még én is erősen elgondolkodtam, hogy elég volt, talán ebben az egész FFC-ben ennyi volt, de szerencsére Lajos, Gabi és Pisti nem így gondolta, visszahozták Tamást, én fejben rendbe raktam magam, felültem erre a hullámra és régen látott sikerek közepette működik az FFC. Amikor bőven plusz kilókkal kezdtem a felkészülést, már akkor éreztette velem Tamás, hogy húzóembernek kell lennem, én pedig próbálok ennek megfelelni.

Sok szurkolónak, illetve a csapatnak is hiányzott ez a Bence. Te hogyan éled ezt meg?

Hiába negyedosztály és valamilyen szinten amatőr foci, de minden gratuláció, minden elismerő szó nagyon jólesik és megerősíti az embert a hitében. Édesapám és testvérem által lettem Fradista, kamaszkorom óta a lelátón élek, 2008 óta pedig az FFC szolgálatában. Volt egy nagyon szép időszak, majd jött egy kis leeresztés, de most elkaptuk ismét. Ez a mi kis szigetünk a Ferencvároson belül, én pedig a harmadik X-be lépek lassan, muszáj alkotni még valamit, amíg megtehetem. És ha már a hitem fontos része a Ferencváros, akkor itt kell alkossak.

Szezon elején azt mondtad, úgy véled ebben az évben nem a kiesés ellen fogunk harcolni. Túl vagyunk azóta bravúros és kötelező győzelmeken. Lehetünk a szezon meglepetés csapata?

Számomra a cél változatlan, miszerint érezzük jól magunkat, sportoljunk, a Fradi tábornak legyen egy ilyen arca is, és tegyünk meg mindent a focipályán. Ennyi és semmi több. Aztán, hogy ez mire lesz elég, az majd elválik. Most sok minden klappol, az FFC túlélte a saját halálát,Tamás jó érzékkel fogja a gyeplőt, letisztultak a dolgok, mi tesszük a dolgunkat. Amíg futballozom, szeretnék meg egy dobogót a BLSZ1-ben. Reméljük, ez valamikor összejön…

Visszatérve a legutóbbi találkozóhoz,milyen volt felkészülni egy olyan csapat ellen, aki 42 mérkőzés óta nem talált legyőzőre?

Tamás osztott, szorzott meccs előtt, sokat mágnestábláztunk, jó létszám volt az edzéseken, meg is lett az eredménye. Katonás fegyelem, figyelem és koncentráltság jellemezte az egész hetet és a meccset is. Most látjuk, érezzük azt, hogy munkával hegyeket lehet megmozgatni. Nagyon büszke vagyok a srácokra, ez egy igazi fradista mentalitás volt, amit tegnap letettünk az asztalra.

Ami után a játékvezető a tizenegyes pontra mutatott és Te a labda mögé álltál, mi játszódott le benned?

Műhelytitkokat nem árulok el. De tudtam, hogy beverem!

Illetve egy kis kulisszatitkot elárulnál a szurkolóinknak? Mi történt a lefújást követően az öltözőben?

“Mindent megteszek, hogy én legyek az első…”
Aztán sajnos nem Fradi meccsre mentünk, de remélem, hamarosan ez is bekövetkezik, hogy egy ilyen győzelem után a stadionban kérjük ki egymásnak a söröket.

 
Közlemények

ESEMÉNYEK

TÁMOGATÁS

 

 
Pártolói kártya

ZÖLD         EZÜST

 
FFC Shop

 
Támogatóink

 
Partnereink
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU