Ferencvárosi FC
Menü
 
in English
 
Fórum&fotó
 
Ferencvárosi FC
 
Ferencvárosi TC
 
Hivatalos honlapok
 
Szurkolói honlapok
 
Magyar sport
 
Facebook

 
Számláló
Indulás: 2004-09-01
 
Látogatók
free counters
 
U19
U19 : Az U19 is elkezdi.

Az U19 is elkezdi.

  2015.08.29. 20:25

Hétvégén megkezdik a bajnoki mérkőzések sorozatát az utánpótlás csapatok.


Csapataink a budapesti bajnokságban bizonyíthatnak a 2015/2016-os évadban. Az U14-es, illetve az U15-ös együttesünk halaszt, ám az U19-es korosztályunk pályára lép az első fordulóban.
Bitó Tibor tanítványaira a Levegő Energia FC vár a szezon kezdésnél. A vezetőedző honlapunknak mesélt a felkészülés nehézségeiről, illetve a csapat céljairól:

“Sajnos érdemi munkát nem nagyon tudtunk végezni, hiszen rengetegen nyaraltak vagy épp még most kezdik meg a nyaralást –kezdte a vezetőedző. Vannak, akik a nyári munka miatt nem tudják az edzéseinket látogatni, illetve akad olyan is aki pótvizsgára készül. Az igazi munka, így csak most kezdődik. Hétről-hétre komoly összecsapások várnak ránk, így igyekszem úgy összerakni a csapatomat, hogy helyt álljon bárki is érkezzen hozzánk vagy bárhova is látogassunk,
Az idei évben, mint eddig is komoly célunk a felnőtt csapat támogatása mind játékos ügyileg, mind a kiírás adta feltételek miatt.”

 

A találkozó vasárnap, azaz augusztus 30-án 12 órakor fog kezdődni.
Cím: 1097, Könyves Kálmán körút. 28

Mindenkit szeretettel várunk a találkozóra!

 
Közlemények

ESEMÉNYEK

TÁMOGATÁS

 

 
Pártolói kártya

ZÖLD         EZÜST

 
FFC Shop

 
Támogatóink

 
Partnereink
 

A legfrissebb információk az új Haikyuu!! movie-ról itt olvasható! Anime Odyssey!    *****    Ha neked is bejött az F-Zero 99, de túl sok nehézséget okoz, itt olvashatsz néhány tippet és trükköt, hogy jobban menjen    *****    A manga alapján a Migi to Dali ígérkezik a 2023 õszi szezon legrejtélyesebb animéjének. Érdemes lesz megnézni.    *****    Közel 20 év után visszatért az F-Zero sorozat. És micsoda visszatérés volt! Olvass róla itt.    *****    Mindenkinek kedvezõ árakkal, születési horoszkóp, párkapcsolati elemzés, gyermek és gyermektervezési horoszkóp! Kattints    *****    A Super Mario Bros. Movie az idei év egyik legjövedelmezõbb animációja. De vajon annyira jó is? Olvass róla itt.    *****    A Gran Turismo azon filmadaptációk közé tartozik, amit érdemes megnézni. Olvass róla a Gaming Haven-en!    *****    A most õsszel érkezõ Yuzuki-san Chi no Yon Kyoudai. ígéretes animének tûnik. A négy testvérrõl bemutatót itt olvashatsz.    *****    RITA-ORA.NET / Megnyílt Magyarország egyetlen Rita Ora rajongói oldala! Látogass el hozzánk és olvasd el a friss híreket    *****    Ismerd meg a Bakuten!!-t, olvasd el az 1. rész részletes elemzését! Késõbb további elemzések várhatók. Anime Odyssey!    *****    Találd meg álmaid otthonát! Simonyi ingatlan Debrecen Találd meg álmaid otthonát! Simonyi ingatlan Debrecen Álom otthon.    *****    Mivel a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru anime karakterei fiatal felnõttek, ezért a személyiségüket is mélyebben lehet elemezni.    *****    A Wave Race: Blue Storm egy nagyon jó nyári játék. És még több más játékról is olvashatsz: The Gaming Haven!    *****    Ha augusztus 19, akkor Haikyuu!!-nap! A közzétett bejelentésekrõl olvashatsz itt.    *****    Barbie(2023) - Barbie(2023) - Barbie(2023) Barbie(2023) Barbie(2023) Barbie(2023) Barbie(2023) Barbie(2023) Barbie(2023)    *****    A Wave Race 64 több mint 25 éve jelent meg, mégis jó minden nyáron játszani vele. Több más játékról is olvashatsz itt!    *****    Folyamatosan bõvülõ információk a Donkey Kong-tól a Super Mario Bros. Wonder-ig. Hungarian Super Mario Fan Club!    *****    Rózsaszínbe csomagolt társadalomkritika - Barbie(2023) - Rózsaszínbe csomagolt társadalomkritika - Barbie(2023)    *****    A Romeo no Aoi Sora egy csodálatos anime. Errõl és több más animérõl is olvashatsz. Anime Odyssey!    *****    Arikawa Hiro: A búcsúzó macska mellett több könyvrõl is olvashatsz recenziókat. Nézz szét a bõvülõ magánkönyvtáramban.